1. fejezet

Kavarodnak a dolgok a fejemben… nem akarom elhinni… ez most tényleg igaz? – teszem fel a kérdést magamban újra meg újra.. Kis korom óta az volt a célom, hogy kijussak Londonba, hogy tanulhassak és egy tisztességes állást szerezhessek magamnak. Ez meg is valósult. Kikerültem még hozzá nem egyedül, hanem legjobb barátnőmmel Sophival, aki olyan nekem, mint az édes húgom mivel amióta ismerjük egymást azonnal tudtuk, hogy olyanok vagyunk, mint két tojás „mindenben azonos a gondolkodásunk, az ízlésünk is egyezik, legyen szó pasikról,ruháról,ételről,zenéről..” korunkat tekintve összesen két év van köztünk. Én hamarosan betöltöm a 19.-et ő pedig a 17.-et, és mai napig nem fogom fel, hogy mennyit köszönhetek a világra hozóimnak, akik esélyt adtak nekem és barátnőmnek, hogy megvalósítsuk a terveinket. Ki engedtek a szülői fészekből már lassan egy éve, de természetesen a kapcsolatot folyamatosan tartjuk egymással. Gyakran látogatnak meg minket, ha idejük engedi. Jómagam általános iskolás koromtól kezdve kosarazom, de kénytelen voltam felhagyni vele, ami életem egyik legfájóbb döntése volt, de választanom kellett, hogy maradok, Magyarországon vagy pedig elmegyek, oda ahol nagyobb lehetőségek elé nézhetek. A sportot nem hagytam abba itt kint egy amatőr csapatnál játszom heti 3 edzéssel pedig remekül egyetértek mivel első éves egyetemistaként tanulni nem könnyű. De a csapat remek és rengetek barátra leltem ide kint. Legjobb barátnőm pedig az írás megszállottja… Blogot vezet és elképesztő a fantáziája a tehetsége ehhez.. jövőre érettségizik, és valószínűleg ott folytatja ahol én és valami ilyen ágat választhat majd magának az én meglátásaim szerint. Én amúgy olyan szakot igyekeztem elkezdeni, ami régóta érdekel.. ez pedig a sport kommunikáció és emellett stylistként igyekszem megállni a helyemet. Azonban ami éltet bennünket az a ZENE. Együtt kezdtünk énekelni, de csak hobby szinten, aztán egyre komolyabban vettük és végül itt az Egyesült Királyságban döbbentünk rá arra, hogy mi bele vágunk.. ketten próbáljuk megállni helyünket ebben a szakmában.. Így hát információkat gyűjtve helységet keresve folyamat próbáltunk, gyakoroltunk ugyanis is beadtuk jelentkezésünket az X-Factorra, ami hatalmas nézettséggel bír világszerte. Jó kis kalandos volt ez idáig az életünk, de most még jobb lehet… vagy is valójában az eddigi életem lepergett előttem nagyjából 5 percen keresztül. Közben nagyokat sóhajtok és csak ülök egy falnak dőlve lábaim felhúzva ,könyökömmel támasztom az államat miközben a velem szemben álló, ülő, járkáló emberkéket cserkészem..egyszer csak az eddigi kilátás zavarossá válik, hiszen valaki elém ugrik, két keze közé kapja, az arcomat majd mélyen a szemeimbe néz és így szól
- Cicám!! Itt vagyunk, érzem, hogy megcsináljuk! Itt a lehetőség, amiért annyit tettünk, amiért a szüleink támogattak!! Meg kell lennie…!! – bizakodott Sophi – Mi mindig is hittünk magunkban szóval most sem lehet ez másképp! Érted? – arcán a legszebb mosolya és kis gödröcskéi jelentek meg, szeme ragyogott, én pedig egy hosszabb tincsét eltűrvén a homloka elől kezdtem bele a mondandómba, bár kissé nehézkesen.
- Őőő, igen, tudom,tudom! Csak elgondolkodtam, az eddigi eseményeken, ami velünk történt meg hát fel kell dolgozni hogy végre itt vagyunk! – eközben ő csak ráhajolt a vállamra és kezeit a hátamon összekulcsolta, majd egy kis mosolyt elengedtem az arcomon és folytattam, de rövidre fogva – csak ennyi: YOLO „ You only live once!”
Azaz egyszer élünk! Most vagy Soha majd kibújtam karjai közül és kezeit megszorítván így szóltam.
Let’s go babeee! We can do it! – egy puszit nyomtam a homlokára ő pedig egy hangos „juuuuujt” eresztett el, hogy a körülöttünk lévő személyek felfigyeljenek ránk. Ez sikeres is volt, de nem nagyon érdekelt, mert most csak arra koncentráltunk, amiért jöttünk.. tovább jutni a világhírű tehetségkutatóba!! Két igen jó barátunk kísért el minket, akik végig mellettünk álltak, hittek bennünk, ami nagyon jól esett. Sophi elrohant a csoki automatához és kettő darab twix-szel tért vissza. Gyorsan megettük az energiabombát majd ittunk pár kortyot, amikor meghallottuk „ Sophi Goldy és Virág Lauren Watson” következik. Az a bizonyos kortyocska kis híján megakadt a torkomon és ha nincs ott Luke aki az egyik legjobb haverom akkor lehet elájulok vagy megfulladok.. amúgy neveinket angolosítottuk Sophival mivel még is csak Külföldön élünk így jobban használható. Na de visszatérve az izgalmas pillanathoz egymáskezét fogva indultunk el a szokásos kis kacskaringós úton, ami a színpadra vezet. Ez alatt kezeinket tördeltük mivel idegességünkben ez jellemző ránk, sajnos! A megjelenés előtt a kezünkbe nyomtak egy-egy mikrofont illetve néhány tanáccsal elláttak, majd jöhetett aminek jönnie kell. Felléptünk a lépcsőn és elindultunk a színpad közepére…a közönség tapsolt és a zsűrikre nézve csak azt láttuk, hogy milyen kedvesen mosolyognak..pedig MÉG NEM IS HALLOTTAK.. – suttogtam barátnőm felé, ő pedig megszorította kezemet és egy nyugit jelző derűs mosollyal reagált. A zsűrire szegeztük a tekintetünket, akik ebben a sorrendben ültek egymás mellett, Simon Cowell, Nicole Scherzinger, Tulisa Contostavlos és Gary Barlow. Szinte egyszerre köszöntöttek, majd Nicole kérdezett kicsit
- Lányok honnan jöttetek, hány évesek vagytok, mivel foglalkoztok, tervek? – a válasz tőlem érkezett.
- Én Virág Lauren Watson vagyok 18 éves ő pedig a legjobb barátnőm Sophie Goldy és 16. Magyarországról jöttünk, de már lassan egy éve, hogy itt élünk egy albérleti kislakásban. Mindketten tanulunk én elsőéves egyetemistaként Sophi pedig jövőre érettségizik, emellett írással foglalkozik, míg én kosarazom. Céljaink azonban közösek, ugyanis régóta éneklünk együtt és nem titok azért jelentkeztünk ide, hogy megvalósítsuk álmainkat együtt! A zene a szenvedélyünk…- ez roppant mód tetszik, reagált azonnal a csinos énekesnő, majd Simon tett felénk kedves megjegyzést.
- Lányok még nem tudom, milyenek vagytok, de első látásra belétek szerettem. Nagyon jól mutattok egymás mellett, ahogy ilyen kis imádni valóan mosolyogtok és egyforma magasak is vagytok. – A publikum hangosan nevetett és mi csak álltunk és kezeinkben a mikrofont szorongattuk, mert már érzékeltük a bennünk lévő feszültséget, de felettébb jól esetek a mentorok szavai. Végül még Gary megkérdezte a nevünket mire Sophi így felelt.
- Mi vagyunk a „SECRETS”… ezt meghallván Simon azonnal megragadta az alkalmat, hogy újra megszólalhasson és ehhez egy rafkós mosolyt vágott le.
- Ahh honnan ez a név?
- Ez rólunk szól – feleltük egyszerre, de Sophi magyarázta meg igazán – számos dolog van amiről senki nem tud csak mi, így tehát ezek örökké a mi titkaink maradnak. És erről a választott dalunkban is szeretnénk bizonyítást adni, ami nem más mint a They don’t know about us a One Directiontől. – a közönség örjöngött mindenki várta már a kezdést, de Nicole még odabökte
- Nagyon tetszik a titokzatosságotok!! – Mi pedig csak mosolyogtunk majd jeleztünk a függöny mögött álló srácnak  hogy indulhat a zene. 
Varázslatosan kezdte el Sophi a dalt, amit én folytattam..majd eljött a refrén és ahogy tudtuk szívből igyekeztünk átadni az érzéseinket, majd mikor jött a rész a szeméyemtől“ They don’t know what we do the best, that’s between me and you are little SECRET” Sophival közeledtünk egymáshoz és szembe álltunk egymásnak. Kezünket összetettük és a magasba emelvén szorítottuk..ő pedig “It’s getting better keeps getting better all the time boy”(mivel fiúhoz énekeljük) énekelte ki és hirtelen leengedtük karjainkat a közönség felé fordultunk és ott jött ki igazán amiről eddig beszéltünk. A sorokból többen álltak sőt a szám végére az összes mentor még Simon is állt és tapsolt. MI pedig egymást öleltük. Sophi vállai közé fúrtam a fejemet és erősen szorítottam miközben ő alulról kulcsolt át és tette ugyanezt. Sosem éreztünk ilyet..A légkör körülöttünk pezsgett, szívünk szerint megállítanánk az időt, de az mindig megy tovább! Az emberek elhalkultak majd egyenként a mentorok értékeltek de összegezvén hatalmas sikert értünk el..Nicole és Simon szájából csak ez hangzott el”HOZZÁM KELL KERÜLNIÜK”!! Mi csak álltunk össze-összenéztük a fejünket csóváltuk, a mosolyunk arcunkra fagyott mint a kis vadalmáknak és csodálltuk a pillanatot. Sosem kaptunk ekkora elismerést, de ezt a 4 IGEN koronázta meg ami azt jelentette, hogy a táborba jutottunk ahol további 1 produkció vár ránk majd a mentorházak és végül a....ki sem merem mondani, mindenki tudja mire gondolok. A színpadot egymás nyakába csimpaszkodva hagytuk el..lerohantunk Lukehoz és Tiffanyhoz akik szívből öleltek meg minket..aztán mi újra meg újra egymásnak estünk Sophival..A SECRETS lehet igaz lesz? néztünk egymásra aztán csak nevetésbe fullt a kérdés. Azonnal hívtuk családjainkat, akik feletébb büszkék voltak ránk és megígérték ha bejutunk az első élő adáson ha törik ha szakad jelen lesznek, mi pedig ezért mindent megteszünk, néztünk össze az imádott húgommal  Végül felkaptuk a kis holmijainkat és irány a kis lakásunk, ahol belefúrhatjuk magunkat a babzsák foteljeinkbe és milliószor átrághatjuk magunkat ezen a napon..de hogy nem lesz egyszerű, természetesen jó értelemben az biztos.....