2013. február 9., szombat

2. fejezet


Az utunk gyalog az X-Factor stúdiójától mindössze fél óra, maximum 45perc hazáig. Még mindig pörörgtünk, mint a kis búgócsigák és csak igyekeztünk visszaidézni a mentorok által hallott varázslatos szavakat, a közönség ujjongását és azt az extázist amiben jelen voltunk. Luke és Tiffany elkísértek minket egészen a lakásunk bejárati ajtajáig, majd egy nagy öleléssel és két puszival elváltunk egymástól. Ahogy beléptünk a házba a cuccainkat a kanapéra dobtuk és jómagam extra sebességgel kirongyoltam a konyhába kettő üdítőért, majd vissza száguldottam a szobába és elfoglaltam a kényelmes babzsák fotelemet. Sophi addigra már az övében fészkelődött és bekapcsolta a tablettjét majd rá ment az X-Factor hivatalos honlapjára és visszakereste a frissen feltöltött videókat. Ez pikk-pakk meg volt, így tehát azonnal vissza is nézhettük külső szemlélőként a produkciónkat. Még mindig nem fogtuk fel, hogy azok tényleg mi vagyunk abban a videóban..Sophi egy nagy sóhajtás után így szólt.
- Megcsináltunk sis! megcsináltuk!! - én pedig fülig érő mosolyt öltöttem majd félretettem az italomat és rávetettem magam a barátnőmre, majd felguggoltam elé és arra lettem figyelmes, hogy szeméből egy könnycsepp szökött ki. gyengéden megérintettem a járomcsontját és eltávolítottam a lecsurgó cseppet, majd a ragyogó szemeibe nézvén csak ennyit tudtam mondani.
- Nekem van a világon a legtehetségesebb,legszebb és legjobb barátnőm!! Nagyon büszke vagyok rád! - ekkora már mindkettőnk könnyei potyogtak..kezeimmel elkaptam a fejét és a mellkasomhoz vontam..hátát simogattam és  meghagytam magunknak ezt az érzelmes pillanatot..
Az elkövetkezendő két hét most nem csak a megszokott kerékvágás szerint zakatolt, mivel próbákra jártunk a suli, a sport mellett és szinte egy kicsi kis szabad időnk sem maradt. De "Valamit VALAMIÉRT".
A továbbjutásunkról tudni kell, hogy mi az utolsó szériában voltunk így hát igen csak hamar eljött a tábor ideje. A mi választott dalunk Avril lavigne-től a "Wish you were here" volt, amivel ismét lenyűgöztük a minket bíráló 4 tagot, így tehát nem volt kérdéses a továbbjutásunk a legjobb 24-be. Azonban most érkezett el az idő, ami vízválasztó lehet a versenyre tekintve, ugyanis eldől, hogy melyik mentort kapjuk és kiderül melyik az a 3 csapat amelyik megindulhat az álmai útján...aki bekerülhet a topp 12-be, az élő showba! Egy kis busszal vittek minket egy hatalmas házhoz. benne kert,úszómedence,jacuzzi,hatalmas nappali...
Minket egy szobába vezettek majd közölték, hogy folyamatosan szólítanak, de előtte megtudhatjuk ki az aki segíthet nekünk, akinek ma meg kell felelnünk...
1,2,3 és az ajtón Simon Cowell lépett be, az az ember aki szinte minden évben a csapatokat kapja, akinek a kezei közül került ki többek között a One Direction!! Sophival egymásnak ugrottunk és egyszerre kiabáltuk, hogy "juuuuuuuuuj" .. - mily meglepő -
- Annyira örülök Viii! - hangzott el barátnőm szájából a mondat -
- Én is!! Hihetetlen!! - ám nem ökörködtünk sokáig mert, koncentrálnunk kellett...attól még hogy sok pozitívat kaptunk, nem volt biztosítva a helyünk. Túl sok a tehetség ahhoz, hogy előre ünnepeljünk, így tehát félre vonultunk és csak halkan próbáltuk a dalunkat, amikor ismét meghallottuk "Sophi, Virág" ti következtek - a gyomrom most is görcsben állt akárcsak az előző esetnél a beválogatáson, de tudtam nem stresszelhetek rá, ahogy Sophi sem teszi szóval csak adjuk magunkat ahogy eddig is és akkor nem lehet baj. Beértünk a szobához, ahol Simon a kanapén ült és épp a vízéből kortyantott. Megálltunk előtte, ő pedig szokásos megjegyzéseket tett.
- Hello lányok! Remekül festetek megint!
- ohh köszönjük - piruló arccal, bájos mosollyal köszöntem meg neki.
-Tudnotok kell, hogy mint minden szériában most is van/vannak segédeim, és mivel csapat a kategóriám így hát olyas valakiket hívtam meg akiknél senki sem tudja jobban milyen érzés felfedezve lenni, adásról-adásra énekelni a túlélésért és végül győzni... fogadjátok szeretettel a Little Mixet!! - Barátnőmmel összenéztünk de megszólalni hirtelen egyikünk sem tudott. Majd Perrie kezdte meg a sort és jött minket üdvözölni. Sorban mindenki puszit adott megszorongatott, és csak biztattak  Szerintem ez ismét egy fordulópont az életünkben, mert hatalmas rajongóik vagyunk most pedig előttük énekelhetünk, ami  örömmel, izgalommal és ugyanakkor csöppnyi félelemmel is töltött el de ez utóbbit igyekeztünk sürgősen kizárni a gondolatainkból.
- Na és mit hallhatunk ? - kérdezte Jesy - roppant érdekes érzés járta át a testemet, mert amit ma hoztunk az pont az ő daluk..vajon ehhez mit szólnak?! - tettem fel magamban a kérdést, de eközben meg is válaszoltam az övükét.
- "Change your life" - ezt meghallván a Lányok összenéztek, és mosolyogtak és Cowell boss mellett ülve várták felettébb izgatottan a kezdést.
Jeleztem a zenésnek és már indította is számot..Ismét Sophi kezdte a dalt, övé volt Leigh-Anne és Jesy szövege, majd én folytattam Jade-vel..Perrie kiénekléseit felváltva csináltuk, hogy más-más hangokkal tegyük izgalmasabbá a produkciónkat..majd az utolsó refrén részlethez értünk..Change change your life take it all, We're gonna stick together know we'll get through it all... végül elhalkultunk.. egy pillanatnyi csönd szállta meg a szobát, majd a Lányok felálltak és odarohantak hozzánk. Ismét egyesével végig öleltünk mindenkit, de nem fogtuk fel, hogy ez valójában megtörténik-e vagy sem... Simon megkezdte értékelését, de csak a 4 énekesnő szavai után.
- Tudjátok Lányok még sosem éreztem ilyet, de megérintettétek a szívemet, NAGYON! - kezdte Leigh-Anne,
- Számomra mindig különös, ha valaki elénekli a dalainkat, mert szeretjük, ha nem a mienkre akar hasonlítani, hanem egyedi valamitől..és ez...nincs rá más szó mint, hogy fenomenális! - folytatta Jesy,
- Drága szépségeim, ti elképesztően tehetségesek vagytok.. hihetetlen látni, hogy két ilyen fiatal lányból ilyen hangok jönnek ki, ilyen érzést nem tud bárki kiváltani az emberből! Hatalmas fanotok lettem, és ennyi!! - hangzott el Perrietől - de itt már nem bírtam könnyeim előszöktek a szememből...azonnal a tenyerembe temettem az arcomat mire Sophi átölelt és erősen szorított..közben éreztem kezein, hogy ő is remeg. Ekkor Perrie felpattant és kivont barátnőm karjai közül, majd megölelt. Sosem esett jól ennyire egy ölelés, mint amit ő akkor adott nekem. Eztán megölelte a gyönyörű sötét hajú leányzót is, majd visszaült.. és Jade utolsóként rövidre fogta.
- Csajok, látjátok ezt itt? - mutatott a kezére, ami csupa libabőr volt - ezt ti okoztátok...Büszke vagyok arra, hogy hallhattalak titeket! gyönyörűek vagytok minden értelemben.. - mi pedig egymásba karolva álltunk ott, fejünket csóváltuk, és csodáltuk a Lányokat valamint szívünkbe véstük az elhangzottakat! Végül Simon mester is természetesen hozzáfűzte a maga meglátását.
- Azt hiszem nincs mit mondanom... vagy is de... a jövő felfedezettjei vagytok! Ilyen két csillagra van szükségem..Gratulálok! - Ezután elhagytuk a szobát kint pedig vad örömködésbe kezdtünk, majd elmentünk haza kipihenni ezt a napot is.. Másnap laza ruhát vettünk fel, én szekrényemből a fekete csőfarmeremet, egy laza szürke pulcsival, feles tornacipőmmel, fekete-fehér sállal és egy kényelmes táskával valamit fehér napszemüveggel hoztam össze mivel kellemes idő volt annak ellenére, hogy tél van (ruhám), hajamat egy laza kontyba fogtam össze. Sophi pedig szintén fekete de ő leggingset illetve egy laza fehér alapú Londonos felsőt, fekete csizmával és táskával készített össze magának. (ruhája)..
 Ezután viszont irány a mentorunk háza és a döntés..igen a döntés, amit ma végre megtudhatunk. Egyesével hívtak be ismét, de előttünk már 2-en kiestek 2-en pedig örültek, ami azt jelentette, hogy még egy szabad hely van az élő adásba.. rutinszerűen vártunk, hogy szólítsanak, ami el is következett..Bent leültünk Simonnal szembe..
- Nos Lányok - kezdett bele - eddig ti egyszer sem hibáztatok a produkcióitokat tekintve. Mindig tökéletesen szóltatok, elképesztő a kisugárzásotok is, és tegnap sikerült ismét lenyűgöznötök, de azokat is akiké a dal volt... nem okoz fejtörést a gondolat, hogy az év tinisztárjaivá nőhetnétek ki magatokat.. DE a kérdés, hogy mit tudtok ezért áldozni, és mennyi energiátok van.., hogy képesek vagytok-e tartani ezt amit eddig nyújtottatok és ha jön egy rossz nap amikor mégsem, akkor vajon a közönség bízik e bennetek, vagy sem..??!! - hatás szünet, mialatt mi már kezünket tördeltük és remegtünk - Nem számít, ha lesz is ilyen akkor egy jó párbajjal tovább mentek, mert nélkületek nem lesz ÉLŐ SHOW!! JÖTTÖK VELEM! 
- OMG!OMG!! nem hiszem el - szinte egyszerre szinkronba visítottuk sis-sel majd csak egymásra borulva sírtunk és nevettünk egyszerre. Odarohantunk Simonhoz aki egyik oldalról engem másikról Sophit ölelgette. Mi pedig győztük megköszönni.
-Nem csalódsz bennünk!! - ígértük neki -
- Tudom Lányok!!! - eközben hátulról valaki befogta a szememet, megfordultam és Jade volt az..eljöttek nekünk gratulálni, és megígérték, hogy támogatnak minket illetve segítenek..Ezt hallva szinte összeestünk volna Sophival, de csak nevettünk és mosolyogtunk. A lányok bekövettek twitteren, egész pontosan vissza mivel mi már megelőztük őket, és azonnal megosztották a tegnapi dalunkat mellé pedig ezeket írták "libabőr,libabőr,gyönyörűek és hihetetlenek"-Jade , "Hatalmas fanjuk lettem, mellettetek vagyunk Lányok"-Perrie , "Immáron nem csak a mi dalunk ez itt, hanem ezé a két tehetségé"- Jesy , "Mindenki szavazzon értük, mert mi ezt tesszük,nincs még egy ilyen lány duó"- Leigh-Anne... mi ezeket azonnal megosztottuk saját felületünkön és komiztunk.. Hihetetlen mi történt velünk az elmúlt 2 napban.. a következő út az első élő adás lesz... és megkezdhetjük a harcot életünkért,karrierünkért.....

14 megjegyzés:

  1. Simon boss...:D libabőrlibabőrlibabőr...<3 lehet, hogy ennyi ideig írtad, de attól ez nekem nem elég!! gyorsan hozd a kövit, sis!! I love it I love YOU.<3!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. juuuj Simon boss jó mi?:)) örülök, ha tetszik annak aki egy csillag már ebben! <33 sietek love youuu <3

      Törlés
  2. Juuuj, nagyon cukira és nagyon szuperre sikerült a rész és úristen úristen úristen!!! Következőt Virááág *-* Xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha tetszik! el sem tudom mondani mit érzek mikor olvasom ezeket a kommenteket!!:) imádlak <33

      Törlés
  3. egy szó nagyonmegaszuper :D kövit !! :) <3

    VálaszTörlés
  4. juuuuj Virdzsó!!! Loveeeeee xxxxxxx

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. úristeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeen*-* egy szó: FENOMENÁLIS ! imádom és jézus*-* annyira...annyira.ASDFGHJKLÉ a blogod, hogy az hihetetlen. siess a kövivel kaktusz pajti :)<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. imádlak pajtás!!!! sietek <33333 köszi a segítségedet! :))

      Törlés
  7. TÖRPISZTIKUS LETT BABÓCA!!!! Már most imádom, és hihetetlen máris hoztad az első részt... *__* <3333333333333333 Szeretés van Viiiim <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. héééé, Viiinek csak én hívhatom >< csak én kaptam rá felhatalmazást!!!

      Törlés
  8. jujjjj... iszonyatosan jó...:) GYORSAAANN KÖVIIITTT.!!!:)<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöööm!! :)) téged még nem is ismerlek de nagyon kedcves vaaaagy <33

      Törlés