2013. február 11., hétfő

3. fejezet

First live show!!

Három nap telt el, hogy bekerültünk az élő showba! Azóta nincs megállás...először is a többi versenytársunkkal együtt beköltöztünk a közös szállásunkra, ami egy hatalmas ház volt, benne több kis lakással. A csapatok a harmadik emeleten voltak, személy szerint mi bejárati ajtónkon a 8-as szám díszelgett. Mondanom sem kell mennyire fel volt szerelve mindennel, tehát egy panaszunk sem lehetett rá. Rögtön a behurcolkodás után együtt vacsoráztunk a többiekkel  fenomenális ételeket kaptunk és rengeteget nevettünk. Ez az idő arra volt alkalmas, hogy megismerjük egymást, ami sikerült is. Legjobban a szintén a mi kategóriánkból kikerülő fiú csapattal "Bad boys" haverkodtunk össze. Ők 4 en voltak és mind  más stílusúak, de ez hozta őket össze igazán. A kaja végén mindenki nyugovóra tért, mert másnaptól indult a próba sorozat... Minden nap reggeli után, próba majd egy kis szünet és megint, aztán fel volt osztva ki mikor megy tánc gyakorlásra.. Simon velünk feltűnően többet foglalkozott mint a többi mentor a tanítványaival, hiszen rengeteg időt töltött velünk már az ismerkedésünkkor is. Számos programot csinált, hogy ne hülyüljünk bele a sok erőfeszítésbe, hanem mulassunk is. Nagyon jó ember, rengeteget nevetünk rajta és mindig érdekli mi van velünk, mi pedig arra törekszünk, hogy visszaadjuk neki a bizalmat! A dal amit választott nekünk, nagyon közel áll hozzánk barátnőmmel..rengetegszer énekelgettük csak úgy együtt, amikor még közünk nem volt a showhoz, de most végre elő adhatjuk..és ez nem más mint a "Little things" ! - Mostanáig cseng a fülemben, ahogy mesterünk javasolta nekünk az első napon. ~ Lányok, amit szeretném, hogy elénekeljetek, az nem más mint a Little Things a One Directiontól, még pedig azért mert úgy érzem egy bravúros kezdés lenne, és ebben érzéseiteket kiönthetitek a világ felé, valamint úgy tudom a fiúk is elég közel állnak hozzátok ~ Hihetetlen ez az ember... Nagyon szeretném ha büszke lenne ránk, gondoltam magamban!
Így tehát javában folytak a próbák, immáron az utolsó előtti napnál járunk... és Simon így szól.
- Lányok, holnap belevágunk!! Söpörni fogtok, már most tudom és azt is, hogy mennyire büszke vagyok rátok!! - Sophival széles mosolyra húztuk szánkat majd odamentünk és megöleltük.. feledhetetlen az a pár másodperc amíg ez történt - tudjátok nem az a fontos, hogy kint hány embernek tudsz megfelelni  sőt ne is ez legyen a célotok, hanem sokkal inkább az, hogy ti mennyire érzitek jól magatokat amikor előadtok! Mennyire adjátok át magatokat az érzéseknek és ez mutatkozik majd meg számunkra, akik nézzük kintről! 
- Köszönjük!! - csak ennyit tudtunk kinyögni abban a pillanatban.
Hozzátenném itt lesz az először, hogy végre kezembe vehetem a gitáromat, ugyanis egy ideje játszok már rajta, és most is ezt teszem majd a produkciónknál. 
- Amúgy drágáim van egy meglepetésem!! - felcsigázó tekintetettet öltve hangzott Cowell mester szájából.
- Mi az??! - nézett rá bociszemekkel sis. 
- SURPRISE FOR TOMORROW!! - csak ennyit mondott és kacsintott, majd kivonult.. mi pedig álltunk és agyaltunk mi lehet az, de inkább hagytuk, hogy biztos jó lesz most foglalkozzunk a dalunkkal. Pár másodperc múlva kopogást hallunk - gyere - szóltunk egyszerre - aztán egy lila hajú szépség elől mögötte 3 másikkal álltak az ajtóban. A Little mix eljött hozzánk MEGINT!! Kutyafuttában egymásnak rohantuk és ölelgetésbe kezdtünk, majd Perrie törte meg a "juuujongást" 
- Istenem Lányok, annyira imádni valóak vagytok, annyira szurkolunk nektek!! - épp, hogy kimondta már is közbe vágott Jade - Hallom a fiúk dalát adjátok elő! Ez már most lehengerlő, ahogy kimondom.. - ekkor mindenki nevetni kezdet, jade pedig saját magán, hogy most mit mondott vagy mit akart kihozni belőle, de a lényeg, hogy megértettük.
- Ja és itt leszünk!! - kiáltotta fel Jesy!!
- Lányok el sem tudom mondani, mit érzek - kezdtem bele mondandómba - amióta megismertünk titeket személyesen, itt vagytok és támogattok! Folyamatosan követnek be minket twitteren és látjuk a képeket ahol veletek vagyunk, hogy mennyien osszák meg és kommentelnek alá.. Sosem gondoltuk volna, hogy ilyen megtörténik az életünkben! Annyira, de annyira... - itt elakadt a tudomány, de Sophi gyorsan rákontrázott - köszönjük, hogy itt vagytok velünk!! 
Ismét kitört az ölelgetés "time".. nagyon szeretem ezt a négy vagány, belevaló energiabombát!! Mindig pörögnek és olyanná teszik az embert mint, ők! Még egy kis ideig csevegtünk, majd elbúcsúztak és mi is mentünk pihenni, azzal a tudattal, hogy holnapra 120 százalékos formát kell hoznunk, tehát kell a bő 8 órás alvás...
A reggelünk most kicsit máshogy alakult, mert 10 percünk volt a reggelizésre, aztán egy kis agyfrissítő séta és már is utunkat az O2 Aréna felé vettük. 
- imádom ezt a helyet! - suttogtam barátnőm fülében, aki egy egy bólintással és nagy vigyorral az arcán jelezte, Ő is! Rögvest bementünk a mi szobánkba..lecuccoltunk, majd amikor eljött az idő még egyet próbáltunk élőben, bár ehhez nem kellet sokat ugyanis is nem pörgős szám csak ketten leszünk a színpadon. Az idő vészesen fogy és már csak pár óránk van a kezdésig, így tehát jön a stylist és próbálgatjuk a ruhákat, de mindketten a kényelmes mellett döntünk így tehát én ezt a  fekete csőnadrágot és egy laza szürke feliratos felsőt, aminek az ujja beszűkített és kiegészül egy rövid szárú Vans fekete cipővel és egy szürke sapival öltöttem magamra, míg Sophi hasonlóan választ egy szürke csőszabású nadrágor ezzel a csíkos ujjatlannal amit egy fekete mellény dob fel és egy kényelmes fekete dorkó, valamint ékszerek.. A sminkeshez is betértünk, de kértük, hogy az első adásunkon had legyünk önmagunk így tehát, csak egy kis alapozót illetve szempillaspirált tettek ránk fel. A Hajunk szépen be volt szárítva göndörre, majd a tartás érdekében egy kevés lakkal is lefújták.. Ezennel elkészültünk az estére.. 
A show már javában folyik, de még nagyobb izgalmakat hoz, hogy mi vagyunk az utolsók akik fellépnek, most pedig pont a Bad Boys adja ki magából az állatot egy eszméletlen jó számmal. Barátnőmmel az öltözőnkben várakoztunk, szokásos kéztördelgetések közepette illetve fülünkben szólt a zene, hogy kizárjunk mindent.. Egyszer csak Simon benyit hozzánk. Pillanatok alatt lekerültek a fülesek és figyeltünk a mentorunkra.
- Lányok a szünet után ti jöttök!! Mindent bele drágáim! - majd odajött megölelni bennünket ami nagyon jól jött a szereplésünk előtt. Mielőtt kiment volna odabökte "Lábtörést" ja és utánatok a One Direction lép fel!
-Hogy mi??? - üvöltöttük utána, de már süket fülekre találtak szavaink.. - Nem hiszem el juuuuj úristen!! - pár percig ez zajlott ott bent, majd én tértem meg először és csitítottam le a kedélyeket.
- Fú szivem itt az időnk végre megmutathatjuk miért kerültünk be! - mondtam Sophinak miközben megfogtam kezeit és meg is szorítottam!
- Igen! Annyit dolgoztunk ezért, nincs megállás!!- és egymás nyakába fúrtuk a fejünket majd elindultunk kifelé... A műsor vezető szájából pedig elhangzott a bekonferálásunk, majd a rövid kis filmünk után meghallottuk a szokásos bevezető dalt, majd csak ezt "LITTLE SECRETS" - és a falak elhúzódtak...csend volt, illetve egy kis tapsolás.. elindultunk a színpad elejébe és leültünk, a gitáromat kezembe vettem majd a zenekar segítségével megkezdtük a dalunkat.. Én indítottam Your hand fits in mine like it's made just for me ,but bear this mind it was meant to be,  and I'm joining up the dots with the freckles on your cheeks, and it all makes sense to me.. ~ Sophie folytatta Liam részével, majd ismét én Louiséval.. a kedvenc részünk azonban akkor jött amikor Harry szólójához ért Sophi és Nialléval én folytattamI know you've never loved the sound of your voice on tape, You never want to know how much you weigh, You still have to squeeze into your jeans, but You're perfect to me.. ~ A refrént együtt csillogtattuk meg az egész dal során.  Csodálatos pillanat volt..végig néma csend jellemezte a produkciót és  a terem megvilágítása is nagyon illet hozzá.  ~ You never love yourself half as much as i love you, You'll never treat yourself right darling but i want you to, If i let you know, i'm here for you, Maybe you'll love yourself like i love you oh.. ~ Végül lezártuk a dalt I won't let these little things slip out of my mouth, but if it's true, it's you, it's you they add up to , I'm in love with you, and all your little things. ~ 
A közönség hatalmas ovációba kezdett!! A mentorok felálltak  hatalmas zsivaly, taps... ezt éltük meg ekkor.. Felfoghatatlan!! A székben ülők megkezdték bírálásunkat, de végig egy hullámhosszon folyt a történet.. rengeteg pozitívumot kaptunk negatívat pedig Nicole próbált nekünk odabökni "Lányok, ha lehet...." de ez kudarcba fulladt és így folytatta "Semmi túl jók vagytok nem tudok rosszat mondani, imádlak titeket" 
- Mi is!! - válaszoltuk - majd Simon így beszélt - Azt hiszem megint megtaláltam a jövő tini sztárjait!! Lányok büszke vagyok rátok, most adtátok először elő ezt a dalt ilyen jól és kiemelném egy hangot nem lehetett hallani mert mindenki csak rátok figyelt, ami nem kis dolog! KÖSZÖNÖM!!
- Mi köszönjük!!! - szintén egyszerre, de ekkora már mellénk szegődött a műsorvezető.
-Na Ladies, hogy éreztétek magatokat, ez a fantasztikus produkció után? Csak pozitívumot nem sokan kaptak ma..!
- Hihetetlen - kezdtem meg a sorokat - sosem gondoltuk volna, hogy egyszer itt állhatunk mi is és azt ami közös szenvedélyünk ilyen erővel tudjuk átadni az embereknek! Az volt a célunk, hogy jól érezzük magunkat és azt hiszem ez meg is valósult! De ami a legfontosabb, hogy sose tudjuk elégszer meghálálni Simonnak a bizalmat..!! 
- Mindent amit Virág elmondott, én is így gondolok - reagált Sophi is - ez a sok ember, ezek a nagyszerű mentorok mind a szívünkben maradnak örökre és csak remélni tudjuk, hogy hisznek bennünk és szavaznak ránk hogy tovább vihessünk álmainkat! - ekkor hatalmas ujjongásokba kezdett a publikum! Majd elhagytuk a színpadot és következett az extra produkció a híres, szívtipró One Directiontól.  A srácok a "Kiss you"-t hozták és szokás szerint nagyon remekül helytálltak. Az aréna felrobban tőlük rendszeresen.. A végén állt mindenki , majd a show vezetője odarohant hozzájuk is és kifaggatta őket az eddigiekről. Csupa jó tanácsot igyekeztek adni pár szóban, majd amikor meghallották a kérdést "melyik szám volt a kedvencetek" ? összenéztek és Niall vette szája elé a mikrofont.
- itt mindenki nagyon tehetséges, elképesztő produkciókat hallhattunk, de meg kell hogy mondjam az utolsó előadás a két lánytól nagyon tetszett. Mi sem tudtuk hogy a mi dalunkat adják majd elő, de káprázatos volt - kirázott a hideg - vágott közbe Louis - Remekül énekelték ki a hangokat - tette hozzá Liam - és gyönyörűek - vágta rá Harry!! - mintha nem is ő lenne! :)
- Egyszóval favorite? - kérdezi Simon a srácoktól, amire ők mosolyogni kezdenek a közönség meg vad nevetésbe - hát a Little Secrets - mondják egyszerre...
Mi ezt hátulról láttuk, hallottuk és kis híján összeestünk...
- Sophi ez most mi? mi, ez igaz vagy mi? - nézek rá megvont szemöldökkel - Igen az!! juuuuj jézusom!! :))
És egymásnak ugrottunk újra... amikor a srácok lejöttek arra vezették, őket ahol mi álltunk egyesével megöleltek bennünket és amikor hozzánk értek, dupla mosolyt öltöttek.
- Lányok minden elismerésem minden téren! - kezdi a sort Harry - Kirázott a hideg basszus,  hogy vagytok ti ilyen jók? - Louis kérdően - Büszkék vagyunk arra, hogy elénekli valaki a dalunkat ilyen szenzációsan - mondta Niall, és ekkor megöleltük egymást...  Beszélni alig tudtunk elsőre, de aztán mintha csak dézsából öntenék a vizet meséltünk nekik meg fordítva is.. Ekkor megjelentek Perrie-ék is és körülvett minket a két kedvenc bandánk. 
Srácok mi lenne ha elmennénk ezután egy közös vacsira - tette föl a kérdést Zayn - menjüüüünk, zsííír! - mindenki rávágta, majd így szólt Sophi - Srácok azért remélem továbbjutunk!! Amire mindenki mosolygott és mondták, hogy nincs az Isten amiért ne mennénk innen tovább! Így tehát a fiúk is belefogtak a támogatásunkba amit felfoghatatlan kimondani, na meg bekövettek twitteren és ők is osztottak meg mindent amit csak tudtak.. Azonban még nem tudjuk az eredményt, Sophival egy 5 percre az öltözőnkbe siettünk, ám valaki kopogott. Niall állt az ajtóban. 
- Hey Nialler mit szeretnél? - kérdeztem, és néztem mélyen a szemébe? 
-Ki tudsz jönni egy pillanatra? - olyan tündérien kérdezte, hogy senki nem tudna nemet mondani
-Persze!! - majd sis rám mosolygott és távoztam. Ott az ajtó melletti kis részleghez sétáltunk majd megálltunk egymással szemben és Niall így szólt.
- Virág!! A Szólómat úgy énekelted, hogy nem találok rá szavakat... ott éreztem azt először, hogy valami belül megdobbant.. nincs sok időd, de este úgy is együtt leszünk mind, de most kérdezlek meg! Egyik nap eljössz velem valahova? - Olyan mosolyt életemben nem láttam amit akkor az arcára húzott..
- Ki nem hagynám! - feleltem - és csak hogy tudd te vagy a kedvencem a bandából, te a kis Ír akcentusoddal meg mindeneddel! - Ekkor mindketten csak mosolyogtunk majd magához húzván megölelt.. A szívem kétszer olyan gyorsan vert a talpamat alig éreztem, de ő gyengéden ölelt, majd elengedett és egy kacsintással elhagyta a folyosót és a többiekhez sietett. Én pedig vissza barátnőmhöz, aki természetesen azonnal lebombázott kérdésekkel mire visszaértem. Mindent elmondtam neki és a reakciója csak gy "juuuuuuuuuuuuuuuj" volt és egy hatalmas ölelés..
Most azonban még másra kell koncentrálnunk, ugyanis szólítanak fel a színpadra és eldől, hogy tovább megyünk-e vagy sem. Bizakodva fogjuk egymás kezét és állunk társaink mellett..
Az első szám, aki tovább jut és fellélegezhet......szokás szerint szívják az ember idegeit....az nem más mint a.....

8 megjegyzés:

  1. tralalalala köviit !! :) nagyon jó lett :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. yaaaaay, örülök neki!! :)) hát ahogy időm engei, ma pont így volt de a hét nagyon húzós nekem és hétvégén sem leszek itthon szóval nem tudom mikorra tudom hozni!! <3 de sietek!!!

      Törlés
  2. nagyooonnn szupiiii.! minél hamarabb kövvviiitttt.!:)<3

    VálaszTörlés
  3. Aztaaa! Nagyon szívmelengetően írsz!:) És a produkciótokat is mindig spontán leírod és tökéletesen, nem úgy, mint mások, hogy alig írnak valamit róla... Várom a következőt Virág, nálam nagyon bejövős a blog!:) Xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. juuuuuuj Krisztiiiiim de drága vagy!! miattatok érdemes irnom <3<3<3<3 igen leirom mert átélném..*.* nagyon örülök hogy tetsziiiik! xx

      Törlés
  4. fantasztikus, zseniális, gyönyörű, csodás, és lassan az összes pozitív szót elmondom, ami érdemes arra, h megemlítsem itt. Viii, imádom!! IMÁDLAK!!! <3 és ezt nem tudom elégszer mondani!!!

    VálaszTörlés
  5. just one word: LOVE!!! cannot tell you enough times that you are my best and my soul sister!! #thankyou <3<3<3<3<3<3

    VálaszTörlés