2013. május 10., péntek

14. fejezet

3rd live show..



Az elmúlt két naptól eltérően ma nem Niall mellett ébredek, pedig nagyon jól emlékszem rá, hogy a mellkasán aludtam el... Felülök törökülésbe és kezeimmel szemeimet jól megdörzsölöm és csak bambulok vagy két percig mire rászánom magamat, hogy kimenjek reggelit csinálni, mert hát a gyomrom jelzi "ÉHES" - mily meglepő . Kibóklászok az ágyból és elindulok a konyha felé, ahonnan csörömpölést hallok. Meglepetésemre szőke barátomat látom ott, amint épp ügyködik és amikor megszólítanám, lehajol, mert valamit elejtett. Odasomfordáltam és megálltam előtte. Majd iszonyat édesen emelte fel a fejét és üdvözölt.
- Oh Jó reggelt édesem - egyenesedik fel szép lassan, közben tartva velem a szemkontaktust.
- Szervusz - mosolygok, és puszit nyomok az arcára - mit sikerült leejtened? - húzom fel szemöldökömet, de közben ott ül a vigyor az arcomon.
- Ja hát izéééé, csak ezt a kis kanalat - emeli fel, pontosabban szó szerint oda nyomja az orrom alá, én pedig picit hátralépek.
- Csak nem reggelit készít a bélpoklos manó? - s közben beleszagolok a levegőbe, ami igen csak kívánatos.
- Csak de - vágja rá egyből és szorosan magához húzva megölel - Szerintem ez el is készült, úgy hogy foglalj helyet hercegnőm - oda kísér a székemhez és figyelmesen ki is húzza azt.
- Ohh köszönöm Uram. Hűűű elképesztő vagy - harapok bele alsó ajkaimba  ő pedig csak legyint mellé csapva egy "ugyan"-t.
1 perc alatt felszolgálja a reggelit, ami egyébként valami Ír tojásos recept alapján készült, de barátom csak annyit mondott, hogy ez a "Nialler féle fast breakfast kis zöldségkörettel" ami bevallom elég viccesen hangzott az ő szájából, de iszonyatosan aranyos, nem beszélve az ízéről, mert az csillagos ötös!!
Evés közben készítettem róla egy képet, amit rögtön posztoltam is instagramra valamint twittere :) 


 Miután megettük még hozott egy csokis muffint, amit szintén ő maga készített.
- Hmmmm ez mennyei - dicsérem újból - azt hiszem ezek után felfogadlak szakácsnak!
- Én lennék ms Watson séfje? - kontráz rám nagyra nyílt szemekkel, én pedig kis híján megfulladtam amint épp az utolsó falatokat rágtam. 

- Pontosan - biccentek, majd fölpattanok és kiviszem a tányérokat elmosogatni. Egyszer csak egy lágy ölelést érzek a derekam felől valamint egy állacska fúrja be magát a vállamba. Gyorsan megtörlöm a kezeimet és megfordulok. 
- Életem értelme - néz mélyen a szemembe miközben motyogja, én pedig elpirulok ha így cselekszik. Mire reagálnék hosszasan megcsókol. Egyik kezemmel a hajába túrok másikat a hátára helyezem, ő pedig a  csípőmön pihenteti karjait..
A romantikus pillanatot Sarry töri meg amikor épp vihogva berohannak az ajtón, Sis elől, Harry pedig alulról próbálja átkarolni és csak kacagnak.
- Hát sziasztok - köszön rájuk barátom, majd én is követem a példáját.
- Hello Viall - nevetik el.
- Hát ti? - váltogatom tekintetem köztük.
- Hát mi csak elmentünk reggelizni, mert a kedves fiú, aki melletted áll közölte, hogy reggelit készít de csak neked - ezt hallva Niallre néztem és egy hangos "juuuuuuuuuj" hagyta el a számat egy szoros ölelés kíséretében - akkor folytatnám - krákog Harold - bár végül is csak annyi, hogy elmentünk bekapni valamit aztán, haza fele versenyeztünk, mármint, hogy ki ér föl előbb a lakásba, és amint azt jól észrevettétek ÉN nyertem! - büszkélkedik, majd "táncolni kezd"
 de nem sokáig mert Sophy lekontrázza.
- Te csak azt szeretnéd!!!! - bújik ki karjaiból szúrós szemekkel fürkészve barátját és még vagy 3 percen át vitatkoznak, amire megunjuk Niallel és odasétálunk én sishez ,ő a göndörkéhez és lecsitítjuk őket. 2 perc elteltével, amikor épp indultam a fürdőbe, láttam, hogy Sarry már egymás karjaiban cseveg, így tehát megnyugodtam. Gyors felöltözés, fontos teendők ellátása és visszaültem a kanapéra. Választottam egy jó kis műsort a tvben és csak tunyultam. Percenként csatlakozott Sis, Niall majd Harry sorban. Nem sokkal később csengettek, így hát Sophy rohant is ajtót nyitni. Simon volt az és amikor bejött mindenki üdvözölte.
- Na szerintem mi megyünk - jelezte Harry Niallnek, aki rögvest vette az adást. Felkapták cuccaikat, elbúcsúztak és el is mentek. Mentorunk egy kicsit faggatózott egészségügyi állapotomról, de hál istennek a végén a sóhajtása nem aggodalmi, hanem nyugodt volt. Viszont van egy fontos dolog amit megakarok tőle kérdezni, de nem merem rászedni magamat. Amikor előveszi a dalszövegeket amit előadunk majd 3 nap múlva, akkor döntök úgy hogy még is megpróbálom.
- Figyelj csak Simon - kezdek bele kissé remegő hangon - szóval azon gondolkodtam, hogy mi lenne ha egy másik dalt énekelnénk a showban. Félreértés ne essék imádom Pink dalát, de most itt a napokban egyre jobban előtört bennem ez a családias érzés. Ahogy a srácok és mindenki körülvett. Van egy ismert nóta a Little Mixtől, ami szerintem most nagyon alkalomhoz illő lenne, és tudom, hogy Sis is imádná - vetek rá egy pillantást, de ő még nem érti miről beszélek ezért csak egy kis mosolyra húzza száját - én nem akarok erőszakos lenni se semmi, csak egyszerűen annyira vagy is hát izééé - rám tőrt a dadogás...
-Mi ez a dal? - vág bele gyorsan Simon.
- Hát az Always Be Together.
- Juuuuj az jóóó - pattan fel Sophy és kezdi meg a tapsikolást.
- Nekem is tetszik - kacsint a mester, és ezt látván egy igazán nagy kő esett le a szívemről. 
Bele is kezdtünk a próbába és vagy este 7-ig abba se hagytuk, majd másnap is ez történt amíg el nem jött a nagy nap, a harmadik show. Amikor megérkeztünk az O2-be egyenesen a saját öltözőnkbe siettünk. Ilyen még nem fordult elő de nem csinálunk fő próbát, mivel Simon azt szeretné, ha nem erőltetném meg magamat, bár ez engem kissé letör mert így jobban félek és előjön a szokásos hiszti "mi lesz ha elszúrom, nem tudom megcsinálni blablabla.." Barátnőm azonnal észre veszi, hogy valami nincs rendben ezért oda jön hozzám. 
- Héj Sis mizu? - guggol le elém és aggódva várja a választ.
- Ahh semmi - nézek rá egy pillanatra, majd elfordulok, mintha valamit keresnék, de persze őt nem tudom átverni, csak ez nekem sose jut az eszembe.
- Ezt most nem mondtad komolyan, ugye? - húzza föl szemöldökét és szorosan megfogja vállamat, hogy végre figyeljek rá - Vii tudom min agyalsz, de sürgősen verd ki a buksidból, mert kénytelen leszek fejbe kólintani - az utolsó szó hallatán egyszerre mosolyodunk el, de válasz helyett csak felpattanok a székről és megölelem.
- Köszönöm, hogy vagy - hagyok fel az öleléssel és megsimogatom a haját.
- Ez a dolga a legjobb barátnőknek. Amikor padlót fogsz felsegítelek, amikor meg szárnyalsz veled örülök - mosolyog. 

- Awwwww imádlak - és megint csak megölelem. 
Még vagy egy 20 percig csak hülyülünk, amikor jelez a sminkes, hogy mehetünk. Fél óra alatt el is készülünk, bár a "makeup" számunkra szolid, mert mindketten a természetesség hívei vagyunk és nem kizárólagos a jelmondat Harrytől "Légy természetes. Ne nézz úgy ki, mintha egy zsírkréta megerőszakolta volna a fejedet!" Ez ahányszor csak eszembe jut elmosolyodom, de szent igaz. A hajunk miatt beszélhetünk igazából 30 percről, mert Sophynak gyönyörűen begöndörítik,

 nekem pedig vacillálunk, hogy egyenes vagy göndör, de mivel nem jutunk megállapodásra, ezért a kettő közti, azaz hullámos frizura mellett pártolunk le... :)
Amint ezek is megvannak irány a stylist. Kiteszi a szetteket elénk, de elég hamar el is döntjük mi lenne a legpompásabb számunkra. Sophy egy csőszárú kék farmert és ahhoz egy rózsaszín "love" feliratú ujjatlant ölt magára, én pedig egy világosabb short, laza fehér ujjatlannal, converssel. De a legjobb, hogy amikor én is felöltöztem kaptunk még egy-egy fullcap-et, amikor nagyon jól passzoltak az összeállításainkhoz. 


A verseny kezdetéig fennmaradó időt az öltözőnkben töltjük, zenét hallgatva és közben néha dumálunk. Aztán amikor elkezdődik a show javában ránk tőr az ismert feszültség, az igazom. Az első 3 produkciót követve, a reklám szünet alatt mentorunk be jön és elmondja jó tanácsait. Még egy ölelés és elindul vissza az őt megillető bíráló székbe, de egy valamit azért odabök.
- Szerintem egyetek egy csokit mielőtt felléptek - majd kacsintott és elviharzott.
- Ez remek ötlet - helyeslem és kézen ragadva Sophyt elindultunk az automatához. Ő twixet és Marsot választottam és épp beleharaptam volna az energiabombámba, amikor szemeim majd kiesni készültek a helyükről, de olyannyira, hogy még a szám is tátva maradt, de szemem sarkából látta, hogy barátnőm hasonlóképp van. Ott álltak előttünk a srácok, mellettük barátnőik és a Little mix. Egyszerűen nem bírtam magammal rögvest odafutottam és a hozzám legközelebb eső Jade nyakába borultam.
- Úr ISTEEEEEEN - engedem el a lányt és futtatom végig a szemem mindenkin. Hát ti? Nem úgy volt, hogy nektek interjú van srácok, és ti lányok meg felléptek valahol?? - tettem fel a kérdést még mindig meglepődve.
- De! - vágja rá egyszerűen Louis.
- Csak, hogy annak már vége - tárja szét karjait Liam.
- Mi nekünk meg csak egy egyszerű fellépésünk volt egy reggeli műsorban - meséli Leigh-Anne, a többiek pedig mosolyognak.
- De akkor ez..!! - folytattam volna ha nem vág bele Zayn.
- Ez egy ravaszdi terv, hogy meglepjünk titeket, mert ugye nem gondoltátok komolyan, hogy nem nézzük meg, hogy ragyogtok megint a színpadon! A többi srác és Eleanorék csak bólintanak, mi pedig sissel végig öleljük őket. Niallhez érve ez megszokott módon picit tovább tart, de hát mit tegyek ha egyszer úgy szeretem .. :)
- Az meg a másik, hogy a dalunkat adjátok elő - ugrik elém Perrie én pedig csak megölelem a nálam picit alacsonyabb aranytorkú szépséget. Egy - két perc múlva kiszólnak, hogy mindjárt mi jövünk, ezért a srácok elindulnak be és mi pedig hátra.
Hé Viri - kiált utánam Louis.
- Hmm? 
                                     

- Azért a csokidat edd, meg!! - bökte oda nagy vigyorral a száján.
- Hahah tényleg!! - mosolygok rá vissza, és indulok tovább miközben elmajszolom az édességet. Eközben kint már fut a kis videónk, ami az eddig megszokottaktól eltér, ugyan is a studó és a próba terem helyett a lakásunkban történtek az események, valamint a kis udvaron.
Pár perc és az ismert hang "LITTLE SECRETS" már el is foglaltuk a helyünket, Sophy a színpad egyik oldalán én pedig a másikon ültem le, egyik lábamat felhúzom a másikat hagyom lógni. A nézők első soraiból a rajongók keze elér felém, de bevallom nagyon jó érzéssel tölt ez el. 
A dal szép lassan felcsendül Sophy által Mmmmm Yeah Yeah Mmmmm.... . A reflektor fény is rajta van és a szemek többsége. "We are friends for life, hold that deep inside, let this be your drive, to survive..  majd a fények hirtelen rám szegeződnek, amint én is elindítom szólómat And just stand high and tall, make sure you give your all, and if you ever fall, know that I'm right here - a végét megnyújtom és már is jöhet a közös rész We'll always be together, don't you worry, oh, I'll always be by your side, don't you worry,don't worry, no no no, The circle will never end, just know that we'll meet again, and we'll always be together, forever always, oh, I am here. Újból Sophy következett, de ezúttal már fölállt és szép lassan sétálgatva énekelte Find me in the sky, dancing with the moon and night, your heartbeat is disguised as my, Lullaby. Be happy and know, that I'm, watching you travel far and wide, waiting for us to meet again , ahogy Perrie részének végéhez értem Sis oda jött és kezét felém nyújtva felhúzott. Szemeimben ekkora már a könnyek ültek, mert újra meg újra előjöttek az elmúlt nap eseményei és az, hogy mennyire szeretem ezt a lányt illetve a 1D-t a LM-et meg Eleanort és Danit. Úgy kezdtünk bele a refrénbe  hogy a színpad közepén álltunk és hol egymásra-hol a közönségre, vagy épp Simonra néztünk - We'll always be together, don't you worry.. If you need me, yeah, I'm in the wind, Look for me friend, I'm in the stars -  fordult velem szembe Sophy - When you need me, the heavens will send, a message within - majd egyszerre - Straight to your heart, oh... We'll always be together, don't you worry..  ennél a résznél már álltak a mentorok, valamint a legtöbben kezeikkel ide-oda mozogtak a levegőben. Szemeimmel megkerestek a srácokat és egyenként átfutottam rajtuk, leolvasva a tekintetükből, hogy büszkék ránk. Az utolsó akit egészen a dal végéig figyeltem természetesen Niall volt. Szemei ragyogtak és kezeiből szívet formált, majd úgy felém mutatta. Ekkora már nem bírtam fékezni érzelmeimet. Kifolytak az első könnycseppek a szememből és az utolsó szavakat barátnőm egyedül énekelte. A végén át karolt én pedig szorosan bújtam hozzá és ez egészen addig tartott, ameddig a műsorvezető meg nem érkezett. A közönség állva tapsolt és ahogy láttam még mentorunk arcán is lecsurgott egy-egy vízcsepp. Végül sikerült elhallgattatni a népet. És a bírákat megelőzve az első kérdést nekem lett feltéve, amire én igyekeztem minél egyszerűbben válaszolni.
- Hogy élted meg ezt a pár napot? - teszi kezét a műsorvezető az én vállamra.
- Nehezen
- biccentek egyet fejemmel, majd letörlöm  a könnycseppjeimet arcomról - de nagyon nagyon szerencsésnek mondhatom magamat, mert olyan emberek vesznek körül, akik nélkül ez nem ment volna. Rengeteg támogatást és biztató szavakat kaptam a One Direction tagjaitól illetve barátnőiktől és a Little Mixtől. Egyszerűen nem tudom nekik elégszer megköszönni ezt - miközben kimondtam ezeket a szavakat kezeimmel mutattam a szívet feléjük és akkora mindenki megfordult és őrjöngött - de azt hiszem akinek még inkább sokat köszönhetek az a lány itt áll mellettem. Sophy nélkül nem hiszem, hogy itt lennék, mert senki nem ismeri annyira mint ő. Teljesen kihúzott a mély gödörből és ketten együtt megtudtuk újra mutatni, hogy mi ez a testvéri jellegű kapocs közöttünk - sis hirtelen elhallgattatott és megölelt. Pár szót még mondtam, majd megkezdték a mentorok az értékelést. Nicole, Gary és Tulisa szinte végig egyszavúan dicsért, és lelkesedett értünk. Simon pedig egy kisebb sztorit mondott el, pontosabban elmondta az én választásom volt ez a dal és a miértje is tudatosítva lett az emberekben. Nem győzte elégszer megköszönni, hogy vállaltam és agyba-főbe gratulált nekünk, majd a végén egy puszi küldés jelezvén végzett.
mi pedig elhagytuk a színpadot, és rohantunk megkeresni a fiúkat. Nem kellett sokat várni mert a stábon hamar átverekedtük magunkat. Elsőként a LM-es csajok nyakába ugrottunk akik nagyon meg voltak elégedve a látottakkal és ezt nyomatékosították is elégszer. Majd jött El, Dani, Lilo és Zarry. Harry fölkapott és megpörgetett én pedig mulatságomban a göndör fürtjeibe kapaszkodtam, így nem meglepő ha ordítani kezdett, de mindenki csak röhögött rajta:D amikor letett, hirtelen lemerevedtem, ismét a látványtól. Tőlem két méterre állt egy szál rózsával a kezében az, akit a világon a legjobban szeretek.

Elindultam felé és ahogy ugrottam nyújtotta karját és elkapva engem ölelgetett. 

- Nagyon büszke vagyok rád kicsim - suttogta a fülembe  majd mikor letett arcát kezeim közé véve megcsókoltam. 
- You're perfect to me.. - kulcsoltam bele kezeibe, ő pedig fejemet elkapva újból magához húzott.
El telt vagy 10 perc és még mindig pörögtünk, majd ezt az egyik stábos zavarta meg.
- Virág, Sophy színpadra!! Mindjárt kezdődik a visszaszámlálás......


14 megjegyzés:

  1. Juuuuuj Virág!!!! Nagyon jó lettt!!! Mindjárt sírok:)) <3 imádom!!:)) es téged is imádlak!!!:))<333

    VálaszTörlés
  2. Virág, én komolyan elkezdtem zokogni a We'll always be together-nél!!:'))) nagyon-nagyon szeretlek, komolyan, el sem tudod képzelni, hogy mennyire!! nagyon sokat jelent nekem ez a rész, ki merem jelenteni, hogy ez a kedvencem, és nem a sarry-s rész miatt:$, bár az is elég jó volt, és igazán élethű, mert tuti lenne élőben is valami kergetőzés:D (oh, how I wish..<3) szóval, csak annyi, hogy elképesztő lett ez a rész, megmelengette a szívemet!!! fantasztikus vagy!! <33 és én is köszönöm, hogy vagy nekem <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. juuuuj nagyon örülök ha tényleg tetszett!! Hatással volt rám valami..vagy inkább valaki?:))) nagyon kíváncsi voltam, hogy tetszeni fog e <333 nagyö szeretlek sis xx

      Törlés
  3. ez egyszerűen tökéletes !! <3 jajj és ez a stábos ember :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hahahaha :)) ez a melója:))) imádlaaak Viriii <3333

      Törlés
  4. imádom-imádom-imádom! hamar kövit!<333333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. juuuuuuuuuuuuuuj szépséééééég én meg téged és köszönöm awwwwwwwwwww <3333333

      Törlés
  5. http://youmakemefeelonedirection.blogspot.hu/2013/05/1dij.html díj!:)

    VálaszTörlés
  6. Úúúúúúúúúúúúú gyorsan kövit imádom.!! :)xx

    VálaszTörlés
  7. szia:) nagyon tetszett, po.t ugy, ahogy a tobbi is:). amugy kékesi vagyok, es lefagyott a facem. szoval nost itt gratulalok:)

    VálaszTörlés
  8. juuuj köszönöm szépeeen aranyos vagy :)) x

    VálaszTörlés